Azt hiszem, az iskolakezdés már önmagában egy kemény helyzet, még egy teljesen iskolaérett gyerek esetében is. Akkor is, ha már unta az ovit, ha már nem kötötte le a folyamatos játék, ha már egyáltalán nem volt igénye a délutáni alvásra. Az iskola azért mégis csak egy másik világ. Ez persze közhely, és ezt minden nagycsoportos gyerek szüleinek elmondják az óvónénik, és minden elsős gyerek szüleinek megismétlik a tanítónénik. De attól még igaz. Az iskolába nem lehet csak úgy, akármikor beesni, akkor sem, ha a szülő éppen nem dolgozik, vagy valami miatt ráérne később is elindulni. Nagyon korán sem szerencsés megérkezni, mert vagy nincs is még nyitva a suli, vagy csak ügyelet van még, amit a kicsik többsége nem igazán kedvel, saját tapasztalatom szerint legalább is sokkal jobban utálják, mint a délutáni ügyeletet. Egy elég szűk időintervallum van, amikor ideálisnak tekinthető az érkezés, ami persze nem biztos, hogy egybe esik azzal az idősávval, amikor anya-apa le tudja szállítani a gyereket. Aztán ott van a felszerelés, amit még akkor sem két fillér megvenni, ha a tankönyveket megkapják a kicsik ingyen térítésmentesen. Már amelyiket. Azt azért jó, ha mindenki tudja már előre, hogy a tartós könyvek könyvtáriak lesznek, talán nem túl viseltesek, viszont beleírni nem szabad, mert akkor nem veszik vissza, és ki kell fizetni. A legszebb az, amikor a tanítónéni ír bele, naná, hogy tollal. Aztán jön, hogy a csomagban nem volt benne, de ez meg ez nélkül nem tudnak tanítani, úgyhogy legyen kedves a szülő megvenni az ilyen meg ilyen munkafüzetet. Sőt, nem elég, hogy vegye meg, de derítse ki, hogy honnan lehet megszerezni, aztán szépen várja meg, amíg - sokszor hónapok alatt - megérkezik, addig meg fénymásolgassák annak az egy szem Pistikének a munkafüzetét, akinek valahonnan már volt ilyenje. Külön öröm, amikor kiderül, hogy a kedves anyuka-apuka nem jó könyvet/munkafüzetet rendelt meg, és persze újabb többhónapnyi várakozás után kapná meg a jót, addigra meg már feltehetően úgyis vége lesz a tanévnek. 

És ez csak pár dolog, amivel egy iskolát kezdő kisgyerek szüleinek szembe kell nézniük. Mellette még ott van az, hogy tutira mindig eltűnik valami a gyerek felszereléséből, és a csemetének halvány gőze sem lesz róla, hogy hol lehet, sőt, néha arra sem emlékszik, hogy volt neki olyanja. Vagy amikor nagyon is jól tudja, hogy mije volt, viszont valaki elvette, elcsórta, kölcsönkérte és nem adta vissza, stb. Aztán, az én személyes kedvencem az volt, hogy egyáltalán nem ette meg az ebédet. A levest elvből nem is vette el, mert 1. gusztustalanul néz ki 2. nem fér rá a tálcára 3. nem is volt éppen tálca. A másodikról meg egy fél falat után állapította meg, hogy bár nem nézett ki gusztustalannak, de az íze az. Persze ez lehet, hogy csak nekem volt újdonság, az én gyerekem az óvodában is, meg a bölcsődében is mindent, de szó szerint mindent megevett, most viszont... Már tudom előre, mit mond, ha megkérdezem, miért nem evett: "Az óvodában jobban csinálták."

Ez csak néhány kiragadott példa volt csak a sok közül, ami az egyszeri szülőnek éles váltás lesz az ovihoz képest. Hát még a gyereknek milyen lehet. Persze az óvodában is voltak szabályok, de az iskolához képest az lófütty. Na persze próbáltuk mi felkészíteni itthon, hogy a suliban majd nem lehet ám csak úgy, akármikor kimenni pisilni (persze a kis elsősöknek még megengedik, hogy órán kimenjenek, sőt, ha belegondolok, én az egyetemen is mentem már ki vécére előadás közben), nem lehet akármikor játszani, és így tovább. Na jó, az egy dolog, hogy ezt elméletben megérti, de milyen piszok nehéz lehet ezt mind megjegyezni és be is tartani? Amúgy sem tartom normálisnak, hogy egy 10 év alatti gyerek negyvenöt perceket üljön végig, aztán amikor a tízperces szünetben szeretné levezetni a fölös energiáit, akkor rászólnak, hogy ne rohangáljon. Tudom, persze, nem szabad futni a folyosón, balesetveszélyes, ezt nem vitatom, de akkor is, szörnyen kevés lehetőségük van kötetlenül mozogni. 

 Nálunk az iskolakezdés idén iskolaváltást is jelent, úgyhogy az Pongrác már egy másik suliban lesz másodikos. Az okokat most talán hagyjuk, elég annyi, hogy a tanítónéni nézetei nagyon nagyon nem találkoztak a mieinkkel, és többször megkérdőjeleződött a pályára való alkalmassága is (mellékesen megjegyzem, én azt is mindig elismertem, hogy az én gyerekem sem tökéletes, sőt, messze nem az, nade nem is az a nevelési csőd, akinek megpróbálták ott beállítani). De ez már a múlt, most új iskola, új osztály, új tanítónéni, amit szerencsére már Pongrác is nagyon vár. Bízom benne, hogy nem vált meggyőződésévé az, hogy az iskola egy utálatos hely, ahol csak rossz dolgok történnek, és hogy ebben az új tanévben végre sokkal több pozitívummal fog találkozni, mint negatívummal.

Az idei felszereléséért már most odáig van, bár én annyira nem örültem neki, hogy szinte mindenből újat kellett venni, az viszont szuper, hogy őt ez ennyire motiválja. Sajnos még az iskolatáskát is le kellett cserélni, hiába, hogy tavaly még nagyon menőnek tűnt, de látszik, hogy nem a magyar viszonylatokat vették figyelembe a készítők, még ha méretre nem is volt vele gond, viszont a vállpántja egyszerűen nem bírta a kiképzést, és ahogy annak lennie kell, szépen el is engedett a varrása. Na igen, nem arra lett kitalálva, hogy naponta 8-10 keményfedeles könyv legyen benne, plusz ugyanennyi munkafüzet, meg a füzetek, festék, gyurma, ragasztó, színesceruzakészlet, rajzmappa, ésatöbbi, mert az osztályteremben ezek egyikének tárolására sem volt mód. Eredetileg ugyan azt találták ki, hogy egy kb. cipősdoboz méretű műanyagdobozban tárolják a gyerekek ezeket a felszereléseket a padjukban, az viszont már az első iskolai napon kiderül, hogy ekkora doboz nem fér be a padba, ennél kisebb dobozba viszont a cuccaik nem férnek bele. Nekem az egész tárolás amúgy is fura volt kissé. Amikor én voltam gyerek - bár nincs túl nagy véleményem a régi iskolámról -, ezt azért sokkal okosabban csináltuk. Persze ehhez kellett egy olyan osztályterem és folyosó, ahol minden elfért. De nálunk ez úgy volt, hogy az ilyen Ablak-Zsiráf meg Minden napra egy kérdés jellegű könyveket sosem kellett cipelni, mert volt erre külön egy polc az osztályteremben, ami mellesleg jóval nagyobb is volt, mint a fiam előző iskolájában. Lehet persze, hogy csak én voltam kicsi, azért láttam nagyobbnak, de egyszerűen ott még volt hely a padsorok előtt is, mögött is, tudtunk mozogni, még körjátékot is lehetett játszani a tanári asztal és a mi padjaink közötti területen, és ehhez semmit nem kellett arrébbhuzigálni. A másik, hogy a gyerek - egykori - osztálytermében a táskák is mind a padok mellett álltak, jelentősen lecsökkentve az amúgy is kevés helyet. Nálunk nem így volt. Az volt a rend, hogy reggel, megérkezéskor mindent ki kellett pakolni a táskából a padba, mármint az összes füzetet, könyvet, mert a rajz- és technikafelszerelést eleve nem kellett magunkkal cipelni, az ugyanúgy fogason lógott egy-egy zsákban, mint a tesicucc. Az üres táskáknak pedig a folyosón volt hely kialakítva, olyan beugrókban, ahova más folyosókon - ahova már felsősök jártak - szekrények voltak beszerelve. Nekünk még nem volt szekrényünk, csak ezek a beugrók, itt álltak az utolsó óra, vagy a napközi végéig az iskolatáskák, és fölöttük lógtak a kabátok. 

Gondolom ez ma már csak azért sem divat, mert elég sok embernek enyves a keze, és - bár nem szokásom az ilyen fajta moralizálás, de - nem szégyell egy iskolás gyereket meglopni. Képzelem, hány kabát és táska tűnne el így, ha ezt most is alkalmazná valamelyik iskola. Arról nem is beszélve, hogy a szülők nyakra-főre felmászkálnak, hiába, hogy a legtöbb sulinak van rá szabálya, hogy csak az elsősöket lehet felkísérni, és őket is csak az első pár hónapban. Tavaly én voltam szerintem kb. az egyetlen, aki ezt betartotta.

Azt hiszem, eléggé kitűnik, hogy az én szám íze sem túl jó, ha az iskolára gondolok. A tavalyi tanév egyikünknek sem volt könnyű, az már egyszer biztos. De idén nagyon bízom benne, hogy mindannyian pozitív tapasztalatokkal fogunk gazdagodni. A lelkesedés szerencsére megvan :)